A LOVAG, A NŐ ÉS A PAP

Az ezredik év és a XIII. század kezdete közé esik az európai házasság történetének egy igen fontos szakasza: az egyház vezetőinek kemény küzdelme azért, hogy saját koncepciójukat érvényesítsék a házasság intézményében. Miközben, nem minden nehézség nélkül, rászorították a papokat a nőtlenségre, a világi népességet a keresztény házasságnak megszentelt és a papság által ellenőrzött keretébe kívánták zárni. Az a rend, amelynek a bevezetésére törekedtek, egy másik házassági modell helyébe lépett, szembehelyezkedett a régi szokásokkal és egy korábbi rend erkölcsi kötelezettségeivel. A lovagok nem egykönnyen fogadták el, hogy többé nem bocsáthatják el kényük-kedvük szerint feleségüket, ha az nem ajándékozza meg őket fiúgyermekkel, vagy ha egyszerűen jobb házasság kínálkozik. Abba is nehezen törődtek bele, hogy többé nem vehetik el unokatestvérüket. A konfliktus hosszan tartó és látványos volt: I. Fülöp francia királyt háromszor közösítették ki olyan magatartásért, amelyet az egyházi vezetők házasságtörésnek, bigámiának, vérfertőzésnek neveztek. Mégis, míg a házasság elfoglalta helyét az egyház hét szentsége között, bizonyos kompromisszumok lehetővé tették a két erkölcs összebékülését: az egyházi szigor ellenpontjaként, a feudális társadalomban kibontakozott a lovagi szerelem kultusza. Mindazonáltal a keresztény házasság szabályai és szertartásai egyeduralkodóvá váltak. Ez a rendszer egészen korunkig működött, a házasság intézményének újabb válságáig, amelynek manapság szemtanúi vagyunk.